Szeretettel köszöntjük a Magyar Bivalytenyésztők Egyesületének 
hivatalos honlapján!

Egyesületünk 1999-ben alakult meg Dévaványán, elsősorban nemzeti parkok, állattenyésztő szakemberek, illetve néhány elkötelezett magángazdálkodó elhatározásából, hogy az akkorra már rendkívül lecsökkent hazai bivaly populációt megóvják, növeljék, valamint az állományt, lehetőség szerint, természetvédelmi célokra hasznosítsák. A 17 alapító tag a hazai fennmaradt bivalyállományokat próbálta összegyűjteni, majd egy tenyésztési koncepció mentén elkezdte az állománynövelést. A tartás során hamar világos lett a szakemberek számára, hogy a bivaly rendkívül jól helyrehozza az elhanyagolt vizes területeket, benádasodott gyepeket, töltésoldalakat, és ezáltal jelentős szerepük lett értékes élőhelyek fenntartásában.

A fajta egyre növekvő érdeklődésre tart számot, amit az is jól mutat, hogy minden évben egyre többen szeretnének az egyesület tagjai lenni. Jelenleg Egyesületünk 77 tagot számlál, akikből 65 aktív tenyésztő. Az bivalyállomány túlnyomó része még most is nemzeti parki kézben található, azonban az újonnan belépő magán gazdálkodók aránya minden évben növekszik.

A fajta sikerét mutatja az is, hogy a 1999-ben még alig 160 tehenet számláló állomány mára országos szinten meghaladta a 2000-et.

UMVP Jelm EU