Küllemi ismertetés

Összbenyomás 
A magyar házibivaly megjelenésében szilárd szervezetet, tömeges, jól izmolt, hengeres, széles törzset, nagy erőt sugároz. Mozgása lomha. Szigorúan kell bírálni a szervezeti szilárdsággal és a mozgással összefüggő hibákat. Fontos a térölelő lépés, lényeges az erős ízület, acélos inak. A finom szervezettől a durváig minden konstitúciós típus előfordulhat, a hasznosítási irány függvényében. Megjelenés tekitetében cél az arányosság, vagyis az egyes testrészek, testtájak összhangja.

Bőr, szőrzet, szín
A bőr szívós, erős, a szarvasmarháénál vastagabb, szőrrel ritkábban fedett. A szőrzet főleg a test elülső részén található, itt sűrűbb és hosszabb szálú. A test hátsó része, a far, a konc szőrrel ritkábban fedett, mely a kor előrehaladtával egyre ritkábbá válik. A bivaly a téli hosszú szőröket tavasz kezdetén levedli. A bőr színe fekete, a palaszürke árnyalat is elfogadott. A borjak mindig teljes szőrfedettséggel jönnek a világra, leggyakrabban fényes, fekete szőrrel. Ez későbbiekben, 1-2 éves korban barnás felszőrt is tartalmazhat.

Elvétve előfordul a sárga vagy a fehér szín (leucizmus), amikor a szemek világos sárgásbarnák vagy világoskékek (csókaszem), de előfordulhat teljesen pigment nélküli, piros szemű egyed is (albínó). A fedett fehér szőrzet előfordulása nem kívánatos, továbbtenyésztésre nem használható.

A bivaly testfelületén előfordulhatnak jegyek, mint például a homlokon a fehér csillag, a fehér farokbojt vagy a köröm szélén a keselység. Ezen színhibák nőivarú állatokon elfogadhatóak, de nem kívánatosak.
A szaruképletek általában feketék, vagy palaszürkék, de nagyfokú pigment hiánynál előfordul a sárga, viaszolt szarv és köröm. Ezek az egyedek gyengébb ellenállóképességet mutatnak a környezet behatásaival szemben. Tenyésztésben tartásuk nem kívánatos.

Küllem 
A fej magasan tűzött. Jellemző rá a keskeny és hosszú orri rész. A homlok domború, kívánatos a homlok és az orr folyamatossága. A szemek sötét árnyalatúak, a tekintet élénk, előfordulhat az úgynevezett csókaszem, ami színhibának tekintendő. A fülek nagyok, alig szőrözöttek, vékony bőrrel fedettek.

A szarvak bordázottak, oldalt hátra nyúlóak, a szarv végek különböző irányúak. Harántmetszetük tőben négy, - a vége felé elvékonyodó, gyakran háromszögletű formát mutat. Ivar szerint eltérő a szarvalakulás. A bika szarva vastag, a keresztmetszetéhez viszonyítva rövidebb, a tehén szarva középhosszú, az ökrök és a tinók szarvalakulása a bika és a tehén között van.

A nyak alacsonyan illesztett, hosszú, gazdagon izmolt, lebernyegtől mentes. A járomél erős, széles, egyenes.
A mar jól izmolt, magas, éles és hosszú. 
A hát és az ágyék széles, jól izmolt, a far széles, enyhén csapott. A farok mélyen tűzött, tőben vastag, a farokrépa megközelítően a csánkig ér.

A mellkas mély, dongás, a szügy széles, erőteljes, zsírszövettel ellátott, melynek nagysága kondíció függvénye.
A lapocka dőlt, a váll jól izmolt, igavonó állat révén erőteljes. A laza lapocka súlyosan kifogásolható.

A lábak rövidek, jól izmoltak, az ízületek szikárak, erősek. A körmök szilárdak, kemények. Az elülső lábaknál születés után gyakori a borjúállás, később kialakulhat a franciásság. Hátulsó lábakon előforduló hiba lehet a gacsosság és a székállás. A súlyos hátsóláb hibás bikát tenyésztésbe állítani nem szabad, mivel ez a lábalakulás a fedezésnél problémát okozhat.